2020. október 18-án a kecskeméti Gokart pályán megrendezésre került az első olyan teszt nap, ahol kizárólag Magyország Formula Student csapatai mérhették össze tudásukat. Ezzel hatalmas lendületet adva a csapatoknak, mivel ezáltal kicsit vissza csöppenhettünk a nyári versenyek világába és hangulatába.
Az Arrabona Racing Team csapatával közösen sikeres napot tudhatunk magunk mögött, mivel a Brake test után teljesítettük az Autocross és Acceleration versenyszámokat is. Ez számunkra hatalmas örömet és sikerélményt jelentett, amit csapatunk új tagjai is figyelemmel kísérhettek, és mélyebben bele láthattak egy – szinte – versenynap folyamataiba.
Ezúton köszönjük a M1RA csapatának a hozzáértő és szakszerű segítségüket a tesztnap folyamán, valamint a Birizdo Kartnak a helyszín biztosítását.
Köszönjük Légrádi Gergelynek a pályabíróknak szóló oktatást és az egész napos segédkezést!
És természetesen nem utolsó sorban Marton Péter-nek az esemény megálmodójának a nagyszerű, és színvonalas szervezést, aki nélkül ez nem jöhetett volna létre. Ezzel a magyar csapatok egy új és felejthetetlen élménnyel gazdagodhattak.
Továbbá köszönjük a Fornetti Magyarországnak, hogy támogatták a rendezvényt saját készítésű fánkjaikkal, melyeket csapatunk a vírushelyzetnek megfelelő módon, tiszta körülmények között csomagolt és kezelt. Az összes csapat nevében köszönjük a támogatást!