Idei versenyszezonunk magyar állomása, a Formula Student East számunkra különleges jelentőséggel bírt.
Magyar csapatként a hazánkban megrendezett Formula Student versenyre már bejutni is megtisztelő volt, ráadásul mindkét partnercsapatunkkal, az Arrabona Racing Teamel és a BME Motorsporttal is sikeresen vettük februárban az előzetes regisztráció feladatát, így EVO6+ erőforrásunk két autóban is rajthoz állhatott ezen a versenyen. Mindkét csapatnak a megfelelő számú motor, alkatrész és szerszám mellett elegendő számú csapattagot is biztosítottunk, hogy a versenyen minden felmerülő akadályt sikeresen tudjunk venni.
A Formula Student East versenyt a tavalyi évben bevállt ZalaZone Járműipari Tesztpályán tartották. A rendezvény helyszíne és szervezése az idei évben is világszínvonalú volt, ezúton is köszönjük a szervezőknek a lehetőséget és a rengeteg munkát!
A verseny első 3 napja a gépátvétel jegyében telt mindkét partnerünkkel, melyet sikeresen vettünk, ezt követően vette kezdetét a költségvetés, az üzleti terv és a mérnöki terv prezentálása a bírák számára, mely utóbbiban csapatunk is kivette a részét hajtáslánc oldalról.
A gépátvétel után kezdetét vehette a dinamikus versenyszámok szekciója.
A Formula Student versenyek folyamán megannyi tényezőnek kell egyszerre teljesülnie és még így is megeshet, hogy váratlan helyzetek alakulnak ki. Ez jópár csapat esetében megtörtént, hiszen a vasárnapi és legnagyobb versenyszámot, a 22 km-es Endurance-ot a 25 belsőégésű motorral versenyző csapat közül csak 9 tudta teljesíteni.
Az Arrabona Racing Team sikeresen teljesítette ezt az embert és versenyautót is próbára tevő versenyszámot, melynek eredményeképpen 3. helyezést értünk el Összesítettben, illetve motorfejlesztő csapatként számunkra nagyon imponáló 2. helyezést Üzemanyag-hatékonysági versenyszámban, ahol a megtett 22 km alatt 2.7 literes fogyasztás mellett az ART pilótái gyors köridőket értek el. Így hatalmas motivációval készülünk következő versenyünkre, a Formula Student Germany-re!
A BME Motorsporttal, miután a felmerülő problémákat közösen orvosultuk, szintén az Endurance rajtvonalához álltunk és az autó pilótájával megkezdte hosszú köreit az aszfalton. Ekkor nem várt hiba adódott, ami miatt az autónak a hatodik körben el kellett hagynia a versenypályát. Ám mindez nem szegte kedvünket és már gőzerővel a következő versenyünkre, a Formula Student Czech Republicra készülve folytatjuk a közös munkát budapesti partnerünkkel!
Mindkét partnerünknek szívből gratulálunk eddigi eredményeihez és bízunk a versenyszezonunk további sikeres teljesítésében!
A teljes galéria ide kattintva érhető el.